A kontinensviadalt Georgiában, Tbilisziben rendezték meg, ahol hazánkat hat sportoló képviselte szeptember 24. és 27. között. A válogatott két sportolója, Fejes Richárd és Szebenyi Gergő ifjúsági Eb-címet szerzett súlycsoportjuk kategóriájában, de felnőtt versenyzőink is közel voltak dobogóhoz.
A két fiatal erőemelő közül Gergő kezdte meg hamarabb a versenyzést az 54 kilogrammosok számában, aki 95kg-ot tudott kinyomni, ezzel elnyerte korosztályának Európa-bajnoki aranyát és új ifjúsági magyar rekordot állított fel. Richárd a 80kg-ban első gyakorlatát sikeres teljesítette, de nem tudott jobb nyomást bemutatni. Így 80 kg kinyomásával a korosztályának aranyérmét akasztották nyakába, valamint nevéhez az új ifjúsági országos csúcs fűzhető.
Három magyar felnőtt sportolónak is közel volt a dobogós helyezés megszerzése, azonban hajszállal maradtak le róla. Tunkel Nándor a 49kg-os kategóriában remekült versenyzett egészen a 155kg-os nyomásáig, amit a bírók sikertelennek ítéltek meg. A magyar edzői gárda óvást nyújtott be, amely elutasításra került, így negyedik helyen végzett a paralimpiai bronzérmes sportoló. Hasonló helyzetbe került Sedric Roussel is, aki magabiztosan szerepelt a férfiak 88kg-os versenyén. A tokiói paralimpikon 182kg-os próbálkozását a mérkőzésvezetők nem adták meg, az óvást ez esetben sem fogadták el, így negyedik lett. Sztanó György 59kg-os kategóriában volt érdekelt, ahol kiélezett csatát folytatott a bronzérem megszerzéséért. A Rio de Janeiro magyar paralimpikonja 146kg-os sikeres nyomását az angol vetélytársa 147kg-os kísérletével tudta felülmúlni, így a magyar sportoló a negyedik helyen zárta az Európa-bajnoki szereplését.
A magyar válogatott egyetlen hölgy tagja, Mezei Katalin, 55kg-os súlycsoportban szállt szembe a kontinens legjobbjaival. A 64-és 68kg-os akadályt sikeresen vette, de a két nyomása között lévő 67kg-ot nem adták meg a bírók, így a nyolcadik helyezett lett.
Hazánk csapatának keretébe Stadler Tamás is bekerült, aki 80kg-os kategóriában versenyzett volna, azonban az elutazást megelőző napon pozitív koronavírus tesztet produkált, így kihagyta az Európa-bajnokságot.
A Paraerőemelők Nyílt Európa-bajnoksága hivatalosan szeptember 29. fejeződik be, azonban a magyar csapat már két nappal korábban befejezte a versenyzést, ezáltal hazautaztak és folytatják felkészülésüket.
Az Európa-bajnokság hivatalos eredményei:
https://www.paralympic.org/powerlifting/live-results
forrás: https://hparalimpia.hu