Berke Lóránd maradt a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke

A Magyar Sport Házában megtartott tisztújító közgyűlésen a tagság ismét bizalmat szavazott Berke Lórándnak, így a sportvezető második teljes ciklusát kezdheti meg a Magyar Erőemelő Szövetség (MERSZ) élén.

A közgyűlés elején a résztvevők egy perces felállással tisztelegtek a közelmúltban elhunyt Kathi Béla fekvenyomó Európa-bajnok emléke előtt.

Az eseményen értékelték az elmúlt időszakot, amely a magyar erőemelő sport számára sporttörténelmi sikereket hozott. A nemzetközi színtéren a legnagyobb visszhangot a 2025-ös csengtui Világjátékok jelentették, ahol Enahoro Asein ezüstérmével sporttörténelmet írt, míg Budai Kristóf a hatodik helyet szerezte meg.

Az elnökségi tagok, a főtitkár és a felügyelőbizottság tagjai üveg plakettet vehettek át a 2021–2025 közötti időszakban végzett munkájuk elismeréseként.

Berke Lóránd:

„A magyar erőemelés az elmúlt években nem csupán jelen volt a világversenyeken, hanem komoly eredményeket is felmutatott. A Világjátékok-érmünk különösen nagy jelentőséggel bír, hiszen ezzel bebizonyítottuk, hogy Magyarország a sportág világelitjében is képes maradandót alkotni. Büszkék vagyunk arra, hogy a világ- és Európa-bajnokságokon is számos érmet és pontszerző helyet hoztak haza sportolóink. Ez a közös munka eredménye: versenyzőké, edzőké, szakembereké és a támogató közegé. A következő ciklusban célunk, hogy ezekre az alapokra építve még erősebb utánpótlást neveljünk, és a sportág ismertségét, elismertségét tovább növeljük. Hálás vagyok a bizalomért, amelyet a közgyűlés szavazott nekem, és mindent megteszek, hogy méltóképpen képviseljem a magyar erőemelést. Egyben jelezném, hogy az alapító okiratban foglaltak értelmében az utolsó ciklusomat kezdem meg elnökként.”

Az újonnan megválasztott testületek:

Elnökség: Kromek András, Schauer Kornél, Pánisz László, Szabó Ágnes, Fekete Miklós, Szalay István Bence

Felügyelőbizottság: Szűcs Sándor (elnök), Honti Attila, Belme Péter

Az elnök és az elnökség megbízatása négy évre szól.

Bányász Árpád

Megosztás:

További hírek

Ez is érdekelhet

Hírek

Minősítési szintek 2026

2026. évi minősítési szintek. A Magyar Erőemelő Szövetség Elnöksége elfogadta a 2026. évre vonatkozó erőemelő minősítési szinteket: Ifjúsági és Junior korcsoport: A minősítési szintek hatálybalépése:

Bővebben

Keresés

Kategóriák

Kategóriák

Címkefelhő

Támogatóink

Világ és Európa bajnoki helyezettjeink

129 108 127

Hunpower
https://okalyfleurs.com/ https://nanastotovictory.it.com https://lunatogelvictory.it.com https://togelonvictory.it.com https://situstotovictory.it.com https://protogelvictory.it.com https://tvtotovictory.it.com https://DEPOBOSvictory.it.com https://WDBOSvictory.it.com https://latotovictory.it.com https://FATCAI99victory.it.com https://jutawanbetvictory.it.com https://mancingduitvictory.it.com https://ligabandot.it.com https://lapak99.it.com https://bandar80.it.com https://indojp.it.com https://hokijitu.it.com https://tabichill.com/mancingduit/ https://european-dairy.com/jutawanbet https://kumpro.com/protogel https://lindatag.com/lunatogel https://leadershipeducationconference.com/togelon https://oca-animstudio.com/situstoto https://greencollarleopard.com/tvtoto https://moonbsalon.com/WDBOS https://gialongdigital.com/latoto https://aimlautism.com/FATCAI99 https://growelleducationalinstitutions.com/DEPOBOS https://test.unitedimmunitystl.com/ https://api.delx.co.za/ protogel WDBOS mancingduit nanastoto DEPOBOS WDBOS nanastoto HOKIJITU https://snowsofthenile.com/contact-us/ https://aimlautism.com/FATCAI99/ NANASTOTO LATOTO TVTOTO WDBOS DEPOBOS PROTOGEL HOKIJITU FATCAI99 LUNATOGEL MANCINGDUIT NANASTOTO LATOTO TVTOTO WDBOS DEPOBOS PROTOGEL HOKIJITU FATCAI99 LUNATOGEL MANCINGDUIT LATOTO WDBOS PROTOGEL TVTOTO TVTOTO JUTAWANBET WDBOS FATCAI99 LATOTO LUNATOGEL WDBOS DEPOBOS NANASTOTO FATCAI99 LUNATOGEL NANASTOTO PROTOGEL NANASTOTO LUNATOGEL PROTOGEL WDBOS WDBOS DEPOBOS LUNATOGEL JUTAWANBET DEPOBOS MANCINGDUIT WDBOS LUNATOGEL MANCINGDUIT JUTAWANBET DEPOBOS JUTAWANBET NANASTOTO LATOTO TVTOTO WDBOS DEPOBOS PROTOGEL HOKIJITU FATCAI99 LATOTO MANCINGDUIT NANASTOTO LUNATOGEL LUNATOGEL BANDAR80 HOKIJITU JUTAWANBET NANASTOTO LATOTO TVTOTO LAPAK99 JUTAWANBET LATOTO JUTAWANBET NANASTOTO LATOTO TVTOTO MANCINGDUIT FATCAI99 BANDAR80 LAPAK99 JUTAWANBET NANASTOTO LATOTO TVTOTO WDBOS DEPOBOS PROTOGEL HOKIJITU LUNATOGEL MANCINGDUIT FATCAI99 BANDAR80 PROTOGEL HOKIJITU FATCAI99 MANCINGDUIT FATCAI99 LAPAK99 BANDAR80 LUNATOGEL MANCINGDUIT JUTAWANBET LATOTO HOKIJITU TVTOTO PROTOGEL HOKIJITU LUNATOGEL MANCINGDUIT FATCAI99 BANDAR80 LATOTO TVTOTO WDBOS PROTOGEL HOKIJITU LUNATOGEL MANCINGDUIT BANDAR80 LAPAK99 TOGELON LIGABANDOT SITUSTOTO JUTAWANBET NANASTOTO LATOTO TVTOTO WDBOS DEPOBOS PROTOGEL HOKIJITU LUNATOGEL MANCINGDUIT FATCAI99 BANDAR80 LAPAK99 LIGABANDOT TOGELON JUTAWANBET NANASTOTO LATOTO TVTOTO WDBOS DEPOBOS PROTOGEL HOKIJITU LUNATOGEL MANCINGDUIT FATCAI99 BANDAR80 LAPAK99 LIGABANDOT TOGELON SITUSTOTO LAPAK99 LIGABANDOT TOGELON SITUSTOTO JUTAWANBET LATOTO WDBOS PROTOGEL HOKIJITU LUNATOGEL MANCINGDUIT FATCAI99 JUTAWANBET NANASTOTO PROTOGEL HOKIJITU MANCINGDUIT LUNATOGEL MANCINGDUIT FATCAI99 BANDAR80 LAPAK99 LIGABANDOT TOGELON SITUSTOTO LUNATOGEL MANCINGDUIT WDBOS DEPOBOS PROTOGEL HOKIJITU LUNATOGEL MANCINGDUIT LATOTO TOGELON SITUSTOTO JUTAWANBET NANASTOTO LATOTO TVTOTO WDBOS DEPOBOS PROTOGEL HOKIJITU LUNATOGEL MANCINGDUIT FATCAI99 BANDAR80 LAPAK99 DEPOBOS SITUSTOTO LIGABANDOT TOGELON NANASTOTO WDBOS DEPOBOS LUNATOGEL NANASTOTO HOKIJITU MANCINGDUIT FATCAI99 LAPAK99 TOGELON SITUSTOTO JUTAWANBET NANASTOTO WDBOS DEPOBOS