Életműdíjat kapott Fehér Imre

A Magyar Erőemelő Szövetség elnöksége Fehér Imrének szövetségünk volt alelnökének Életműdíjat adományozott, melyet a Magyar Sport Házában vehetett át Mizsér Péter főtitkár és Berke Lóránd elnöktől a MERSZ Díjátadó Ünnepségén!

Fehér Imre sport pályafutásának lényeges állomásai:

Világéletében igazi sportember.

Amellett, hogy az erőemelés lesz választott sportága és ebben tevékenykedik, kétszer lefutotta a maratont, és kyoku shinkai sportágban is szép eredményeket ért el ( barna öv).

A sporttevékenységet munkája mellett, nem főfoglalkozásként végezte, minden szabad idejét az erőemelő sportra fordította,

• versenyzőként,

• edzőként,

• bíróként,

• a Magyar Erőemelő Szövetség alelnökeként,

• versenyek rendezőjeként.

Edzés, versenyzés

Langermann Péter edzőtermében kezdte az erőemelést, majd MTK-ban folytatta. Langermann Péter egyénisége és óriási szakmai tudása megragadta, sokat tanult tőle elméletben és gyakorlatban egyaránt, sok évig járt a Hegedűs Gyula utcai – magántulajdonban máig is üzemelő – edzőterembe, baráti viszonyban voltak Langermann Péterrel és az oda járók közül többekkel. Heti baráti és családi találkozókon beszélték meg az erőemelő sport legfontosabb kérdéseit.

75 kg-ban versenyez, birtokunkban van például a Body & Power 1991. évi száma (csatolva), Fehér Imre Orosházán 2. helyet ért el Fábri János mögött, 165-120-220 kg teljesítménnyel, 505 kg totállal (7 versenyző indult). Ne felejtsük el, akkor nem voltak még ruhák, fáslik, csak egy orvosi fáslit és legfeljebb övet használtak a versenyzők.

1994-ben szerzett edzői képesítést a Testnevelési Egyetem (akkor Főiskola) testépítő-erőemelő edzői tanfolyamán.

Bíró, majd 1998-ban nemzetközi bíró lesz, a Szövetség szinte minden versenyén részt vesz bíróként, edzőként.

1996-ban a Rónaszéki András vezette zuglói Universal Sportegyesülethez igazol, annak vezető edzője lesz. A sárga póló miatt a csapatot „sárga veszedelem”-nek hívják, mert ahol indult, általában megnyerte a versenyt, vagy az 1-3. helyek valamelyikén végzett.

2001-ben alakult meg Újpesten az Attila Fitness Sportegyesület.

2002-2015 között a versenyeken a nagy számú versenyző gárda az 1-3. helyeket érte el, Fehér Imre több alkalommal lett az év 1-3. sz. legjobb edzője.

A versenyzők közé tartoztak többek között a Világ- és Európabajnokságokon szereplő és 1-6. helyeket szerzett Elek Zsuzsa, Gál Emese, Dr. Lombosi Melinda, Palágyi Zsanett, Somogyi Edina, Ulveczky Edina, Vingender Ágnes, akik ma is sportolnak, edzők lettek, termet vezetnek, vagy saját vállalkozást, egyesületet alapítottak.

Fehér Imre és az Attila Fitness SE. ebben az időszakban évente legalább egy versenyt is rendezett.

2015-től az Attila Fitness SE. szerényebb körülmények között folytatja tevékenységét, sokkal kisebb létszámmal ún. „kulcsos terem”-mé alakult, kifejezetten a környéken élő újpestiek részére biztosít baráti, családias hangulatú edzési lehetőséget.

Szövetségi munka

1. Évtizedekig az egyik legaktívabb magyar és nemzetközi bírója a Magyar Erőemelő Szövetségnek.

2. 12 évig a Magyar Erőemelő Szövetség alelnöke volt, sok mindenben gondolkodott, vállalásait komolyan vette, ennek tanúbizonysága a Szövetségnek 2010-ben beadott „Vállalásaim” dokumentum is.

3. Lényegében szövetségi munkának tekinthető a gyakori versenyrendezés is, hiszen ez sok munkát és felelősséget ró a rendezőkre mind munkában, mind anyagi terheit tekintve.

Gratulálunk!

Megosztás:

További hírek

Ez is érdekelhet

Hírek

Magyar Erőemelés Napja

Ma van a Magyar Erőemelés Napja! A Magyar Erőemelő Szövetség elnöksége 2022. október 15-i ülésén egyhangúlag megszavazta, hogy minden év február 25-én ünnepeljük a Magyar

Bővebben
Hírek

FEBRUÁR 22. a MAGYAR PARASPORT NAPJA!

FEBRUÁR 22. a MAGYAR PARASPORT NAPJA! Ünnepeljük a magyar parasportot és kiváló parasportolóinkat! Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy mindig érdemes küzdeni az álmaitokért! #mpn2024#magyarparasportnapja#lélekmozgató#mpb#mersz

Bővebben

Keresés

Kategóriák

Kategóriák

Címkefelhő

Támogatóink

Világ és Európa bajnoki helyezettjeink

129 108 127