A horvátországi Felnőtt Erőemelő EB végetértével a szakmai összegzést (és a napi beszámolókból kimaradt fontos dolgot) szeretnék közzétenni.
A versenyzők egyéni teljesítményére az egyes versenynapok után kitértünk.
A csapatfelállásokban az országok közötti hivatalos pontösszesítésben a női csapat szinte nulláról a 26 ország között a 13. helyen végzett, ami nagy előrelépésnek mondható. Persze még van hová fejlődnünk.
A férfi csapat, amely 3-4 éve még nagyítóval is nehezen volt található a nemzetek közötti versenyben, stabilan megerősítette az európai felső egynegyedben elfoglalt helyét, és a 6. helyen végzett 24 ország közül. Megelőztünk olyan erőemelő nemzeteket, mint Németország, Norvégia, Lengyelország, sőt, Ukrajnát is.
Hat fogásnemi érmet szereztünk:
Rozsnyai-Kovács Aletta 69 kg – fekvenyomás arany
Enahoro Asein 83 kg – felhúzás arany
P. Nagy Bálint 93 kg – fekvenyomás ezüst
Bereczki-Király Szilárd 120 kg – fekvenyomás bronz
Budai Kristóf 120 kg – guggolás ezüst, felhúzás bronz
Egy összetett érmet szereztünk:
Enahoro Asein 83 kg – európa-bajnoki bronzérem
Az értékeléskor figyelembe kell venni, hogy a nemzetközi mezőny rohamtempóban erősödik, és évről-évre 1-2%-al nagyobb összetett eredményeket ér el. Ez összeadódva pár év alatt pokolian sűrű eredményekhez vezet és vezetett is a Covid-újranyitás óta. Tehát a magyar csapat(ok) nem egy állóhelyzetben lévő mezőny tagjait előzgetik, hanem folyamatosan felkapaszkodó nemzetközi környezetben sikerül javulást elérnünk.
A válogatott gerincét és legfontosabb elemét természetesen maguk a sportolók adják. Az ő arcukat látjuk a fényképekről, videókról, ők állhatnak a rivaldafénybe.
De kik azok az emberek, akik saját magukat alárendelve teljes szívvel ott állnak mögöttük, és a csapatot igazi csapattá teszik? Nem lehetne ilyen eredményeket elérni segítőnk, barátaink, lelkes támogatóink nélkül, akik idejüket és saját pénztárcájukat nem sajnálva önként dolgoznak elképesztő óramennyiségben a versenyzőinkért. Néhányan közülük versenyzők is egyben. A válogatottság egyik emberi elvárása, hogy elsősorban csapattag legyen az illető, és csak utána egyéni sztár. Ennek megvannak a mélyebb okai is a hosszú távú csapatépítés szempontjából.
Az ezen az EB-n a helyszínen megjelenő segítők névsora (képzeletünk képernyőjén való megjelenés hozzávetőleges sorrendjében):
Sipos Dávid – már a negyedik nemzetközi versenyen jelent meg teljesen saját költségen. Elképesztő munkát végez a bemelegítőben, lapoz, pakol, embereket szállít és lehetne a végtelenségig sorolni a feladatokat, amiket átvállal.
Susa Dávid – versenyzőit precízen versenyezteti, stabil és sikeres edzői munkával is hozzájárul a női válogatotthoz. Lehet rá számítani, nyugodt szakértelem.
Mata Erik – nem csak versenyző, de versenyeztető, és edző is. A válogatottból 3 embert is ő készített fel edzőként, közöttük a legnagyobb magyar összetettet hozó, az EB-n végleg az open révbe érő Budai Kristófot. Áldozatos és csupa szív versenyeztető, ráadásul az általa toborzott idegeinlégiós, tiszteletbeli magyar brigád segítsége nélkül már el sem lehet képzelni a magyar háttércsapatokat.
Kerri Edwards – Mata Erik jobbik fele. A józan hang, és a gondoskodó anyatigris a bemelegítőben, és a versenyek közötti szünetekben.
Dan McGeary – Mata Erik tanítványa Angliából, aki csak azért jött el, hogy segítsen a magyar csapatnak. Keményen megdolgozott a melegítőben a pakolással, és gondoskodott a jó hangulatról is. A szívünkhöz nőtt.
Uwaifo Asein – Ena testvére profi fényképész, amellett, hogy erőemelő. Ingyen és bérmentve fényképezte a magyar csapat minden tagját, valamint pakolt és kaját is hozott, amikor csak kellett (és mindig kellett). Mindent saját költségen!
Enahoro Asein – a világ legjobb felhúzójának nem esik nehezére, hogy a versenye után bevesse magát és tárcsákat pakoljon a melegítőben, illetve segítsen a soron lévő versenyzőknek.
Arany Nikolett – hajnali keléssel kiautózott Horvátországba, hogy ott lehessen a napon, amikor a legtöbb magyar versenyző lépett platformra. Pakolt, vizet hozott, számolt, kémkedte az ellenfelek taktikáját. Univerzálisan bevethető csodafegyvere volt a magyar csapatnak.
Tóth Roland – már sokadik versenyre utazik ki szurkolónak, de beveti magát a melegítőben is, ha be tud szökni a biztonságiaktól (többnyire be tud). Budai Kristóf elengedhetetlen támasza.
Tóth Enikő – válogatott versenyző is, de a csapatmorálra jellemzően mindig ott marad segíteni a nagyobb súlycsoportoknál, és kiszolgálja a soron lévő versenyzőket.
Szabó Ágnes – Időrendben a legutolsó napon átvállalta Lovas Mónika versenyeztetését, amit egyéni csúcsokkal megfűszerezve sikeresen abszolváltak.
A nézők: név szerint nehéz lenne mindenkit felsorolni, de többen elutaztak Magyarországról, hogy személyesen is szurkolhassanak a válogatottnak. Nagyon jó volt hallani a biztató kiabálásokat magyarul, illetve együtt osztozni egy-egy jó gyakorlat örömében.
Köszönjük mindannyiótoknak a befektetett munkát, a csupaszív szurkolást.
Fekete Miklós
Felnőtt szövetségi kapitány
2024.03.18