SBD-MERSZ együttműködés

A mai nap elsöprő híre, hogy hivatalosan is kijött a MERSZ és az SBD cég együttműködésének keretén belül a magyar válogatott hivatalos, hazánkra szabott versenyfelszerelése❗️

A Magyar Erőemelő Szövetség az elmúlt években több stratégiai partnerrel kötött szerződést, az elnökség munkájának köszönhetően az állami támogatás mértéke is megtöbbszöröződött. Ennek egyik eredménye, hogy a felnőtt erőemelő válogatottra is nagy figyelmet és erőforrásokat lehetett koncentrálni, amely így felküzdötte magát az európai nemzetek felső negyedébe, a világszintű összevetésben pedig az első egyharmadba.

Ennek a több éven át tartó, meredeken felfelé ívelő szakmai és menedzsment MERSZ háttérmunkának a gyümölcsét láthatjuk most az SBD Apparel cég segítségével.

A versenyfelszerelés különlegessége, hogy a többi országtól eltérően mi magyarok határozhattuk meg az SBD felszerelésen látható a fő motívumokat, a design szinte száz százalékosan magyarországi alkotás. Az @sbd.hungary-val karöltve a @humblcreatives volt a végső kivitelező, akinek a 2022-ben modernizált MERSZ logót is köszönhetjük❗️

A teljes háttértörténet az SBD Hungary blogján részleteiben is olvasható itt:

https://sbdhungary.blog.hu/2024/05/19/nemzeti_valogatott_felszereles_az_sbd-tol

Megosztás:

További hírek

Ez is érdekelhet

Hírek

Fekvenyomó OB: Időrend

2025 Fekvenyomó Magyar Bajnokság – Időrend! Helyszín: Budapest, Angyalföldi Sportközpont Dátum: Március 29. 1. Platform 9:00 – 10:30 | Mérlegelés: Para erőemelők és női 47-52-57-63-69

Bővebben
Hírek

FRISSÍTVE: 2024. ÉVI RANGLISTA

Örömmel értesítünk benneteket, hogy frissítésre került a 2024. évi ranglista! 2024.évi ranglista Kérjük, hogy tekintsétek át az eredményeket, és ha bármilyen észrevételetek van, azt az

Bővebben
Hírek

Magyar Erőemelés Napja – Február 25.

A Magyar Erőemelő Szövetség elnöksége a 2022. október 15-i ülésén egyhangúlag megszavazta, hogy minden év február 25-én ünnepeljük a Magyar Erőemelés Napját. 1996. február 25-én

Bővebben

Keresés

Kategóriák

Kategóriák

Címkefelhő

Támogatóink

Világ és Európa bajnoki helyezettjeink

129 108 127