Újabb magyar erőemelő a Világjátékokon

2025-BEN MAGYARORSZÁGOT KÉT FÉRFI ERŐEMELŐ IS KÉPVISELNI FOGJA A VILÁGJÁTÉKOKON KÍNÁBAN!

Hogy teljes mélységében megérthessük ennek a jelentőségét: a Világjátékok a nem olimpiai sportágak Olimpiája, amely szinte ugyanakkora körítéssel és felhajtással bír, mint maga az Olimpia. Az országok hivatalos küldöttséget indítanak, formaruhákkal, ünnepélyes megnyitóval és bevonulással, a sportolókat elszállásoló „olimpiai” faluval és minden mással egyetemben. 1981 óta négyévente rendezik meg, az erőemelés sportág pedig mindvégig szerepelt a Játékokon. Fele annyi súlycsoport van, mint egy normál versenyen, tehát sokkal nagyobb a tét, súlycsoportonként a világon mindössze 8 embert hívnak meg, és csakis összetettben osztanak érmeket.

Ez az a verseny, ahová minden erőemelő versenyző álma eljutni egyszer, de ez nagyon keveseknek adatik meg.

Magyarországról a közel ötven év alatt eddig mindössze két kivételes tehetségű indulónk volt (Mészáros Tibor, Duisburg 2005, és Szabó Ágnes, Bogotá 2013).

A MERSZ elmúlt évekbeli ugrásszerű fejlődését és erejét mi sem demonstrálja jobban, hogy miközben a világon az erőemelés rohamléptekben lassan mainstream sporttá lépett elő, az emelők létszáma és a színvonal pedig hatványozódott, a magyar erőemelés nem csak lépést tart a világgal, hanem elképesztő módon óriásit lépett előre a nemzetközi mezőnyben.

Enahoro Asein (83 kg) 2024-es VB eredményével már biztosította a helyét a 2025-re Chengdu-ra. Most viszont példátlan módon Budai Kristóf (120kg) a „várólistás” versenyzők közül a Nemzetközi Erőemelő Szövetség döntése alapján előrelépett az induló versenyzők sorába!

Budai Kristóf a válogatott oszlopos tagja tehát második férfi erőemelő versenyzőként csatlakozik a a 2025-ös Világjátékok küldöttséghez!

Indulóink teljes állami finanszírozással, sőt, a helyezésfüggő olimpiai pénzjutalmak felével is számolhatnak. Ennek egyik szigorú feltétele az volt, hogy a kvalifikációt elérő versenyükön a súlycsoportjukban (tehát nem a teljes versenyt tekintve, csak az adott súlykategóriát nézve) legalább 15 különböző ország vegyen részt. A magyar sportpolitika ezzel szűri ki a gyenge vagy nem létező mezőnyben elért eredmények aránytalan felfújását, és gondoskodik róla, hogy csak megérdemelt pénzjutalmat osszanak ki. Mondanunk sem kell, hogy Kristóf 900 kg-os, valaha elért súlycsoportfüggetlen legnagyobb magyar raw összetett eredménye, ennek a követelménynek (is) bőven megfelelt.

A kemény munka, amit Kristóf és edzője, Mata Erik becsülettel elvégzett beérni látszik ezzel az elnyert kvalifikációval. Természetesen az érdemből bőven kijut a MERSZ-nek, mint támogató, segítő szervezetnek, és a háttérben dolgozó szürke eminenciásoknak, nevek említése nélkül.

Fekete Miklós

Felnőtt erőemelő szövetségi kapitány

Megosztás:

További hírek

Ez is érdekelhet

Hírek

VTR 2026

Kedves Versenyzők,Tisztelt Tagszervezetek! A Magyar Erőemelő Szövetség elnöksége elfogadta a 2026.évi versenyzői támogatási rendszert nemzetközi szintet elért sportolók részére( VTR 2026 ) A támogatási rendszer az utazási

Bővebben
Hírek

Tavaszi országos versenyek

A Magyar Erőemelő Szövetség 2026 tavaszán három rangos hazai bajnokságot rendez. Kérjük az egyesületeket és versenyzőket, hogy a nevezési határidőket fokozottan figyeljék! Fekvenyomó Magyar Bajnokság

Bővebben

Keresés

Kategóriák

Kategóriák

Címkefelhő

Támogatóink

Világ és Európa bajnoki helyezettjeink

129 108 127

Hunpower
https://okalyfleurs.com/ WDBOS https://nanastotovictory.it.com https://lunatogelvictory.it.com https://togelonvictory.it.com https://situstotovictory.it.com https://protogelvictory.it.com https://tvtotovictory.it.com https://DEPOBOSvictory.it.com https://WDBOSvictory.it.com https://latotovictory.it.com https://FATCAI99victory.it.com https://jutawanbetvictory.it.com https://mancingduitvictory.it.com https://LIGABANDOT.it.com https://LAPAK99.it.com https://BANDAR80.it.com https://indojp.it.com https://HOKIJITU.it.com https://tabichill.com/mancingduit/ https://european-dairy.com/jutawanbet https://kumpro.com/protogel https://lindatag.com/lunatogel https://leadershipeducationconference.com/togelon https://oca-animstudio.com/situstoto https://greencollarleopard.com/tvtoto https://moonbsalon.com/WDBOS https://gialongdigital.com/latoto https://aimlautism.com/FATCAI99 https://growelleducationalinstitutions.com/DEPOBOS DEPOBOS https://test.unitedimmunitystl.com/ https://api.delx.co.za/ protogel nanastoto WDBOS mancingduit nanastoto DEPOBOS WDBOS nanastoto HOKIJITU latoto WDBOS DEPOBOS lunatogel protogel https://aimlautism.com/FATCAI99/ NANASTOTO LATOTO TVTOTO WDBOS DEPOBOS PROTOGEL HOKIJITU FATCAI99 LUNATOGEL MANCINGDUIT NANASTOTO LATOTO TVTOTO WDBOS DEPOBOS PROTOGEL HOKIJITU FATCAI99 LUNATOGEL MANCINGDUIT LATOTO WDBOS PROTOGEL TVTOTO TVTOTO JUTAWANBET WDBOS FATCAI99 LATOTO LUNATOGEL WDBOS FATCAI99 LUNATOGEL JUTAWANBET NANASTOTO PROTOGEL NANASTOTO LUNATOGEL PROTOGEL WDBOS WDBOS DEPOBOS LUNATOGEL JUTAWANBET DEPOBOS MANCINGDUIT WDBOS DEPOBOS NANASTOTO DEPOBOS LUNATOGEL MANCINGDUIT JUTAWANBET DEPOBOS JUTAWANBET NANASTOTO LATOTO TVTOTO WDBOS DEPOBOS PROTOGEL HOKIJITU FATCAI99 LATOTO MANCINGDUIT NANASTOTO LUNATOGEL LUNATOGEL BANDAR80 HOKIJITU HOKIJITU JUTAWANBET WDBOS DEPOBOS JUTAWANBET NANASTOTO LATOTO TVTOTO WDBOS DEPOBOS PROTOGEL HOKIJITU LUNATOGEL MANCINGDUIT FATCAI99 JUTAWANBET NANASTOTO LATOTO TVTOTO LUNATOGEL MANCINGDUIT FATCAI99 BANDAR80 LAPAK99 JUTAWANBET LATOTO JUTAWANBET NANASTOTO LATOTO TVTOTO WDBOS DEPOBOS PROTOGEL HOKIJITU LUNATOGEL MANCINGDUIT FATCAI99 BANDAR80 LAPAK99 JUTAWANBET NANASTOTO LATOTO TVTOTO WDBOS DEPOBOS PROTOGEL HOKIJITU LUNATOGEL MANCINGDUIT FATCAI99 BANDAR80 LAPAK99 LIGABANDOT TOGELON SITUSTOTO PROTOGEL HOKIJITU FATCAI99 MANCINGDUIT FATCAI99 LAPAK99 BANDAR80 LUNATOGEL MANCINGDUIT JUTAWANBET LATOTO HOKIJITU JUTAWANBET NANASTOTO LATOTO TVTOTO WDBOS DEPOBOS PROTOGEL HOKIJITU LUNATOGEL MANCINGDUIT FATCAI99 BANDAR80 LAPAK99 TOGELON SITUSTOTO LATOTO TVTOTO WDBOS PROTOGEL HOKIJITU LUNATOGEL MANCINGDUIT BANDAR80 LAPAK99 TOGELON LIGABANDOT SITUSTOTO JUTAWANBET NANASTOTO LATOTO TVTOTO WDBOS DEPOBOS PROTOGEL HOKIJITU LUNATOGEL MANCINGDUIT FATCAI99 BANDAR80 LAPAK99 LIGABANDOT TOGELON SITUSTOTO